^ Vissza

 

 

Legközelebb hallhatnak, láthatnak ....

 

 

Oldalainkat 213 vendég és 0 tag böngészi

Rólam

 
Sztahura Ágnes orgonaművész
Miskolc, 1978.04.07.

Hét évesen kezdett el a zenével foglalkozni Tiszaújvárosban, ahol tanárai hamar felismerték érzékenységét és tehetségét. Miskolcra költözésük után a Fazekas utcai általános iskola zenetagozatán tanult, ahonnan egyenes útja volt a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, Orgona-Egyházzene szakra. Hamar kikristályosodott egyéni technikája, gyors alkalmazkodása, zseniális érzéke az orgonához.

Tizenhét évesen -1995-ben -  érte első meghatározó koncert élménye, különdíjasként elnyerte a jogot, hogy koncertezhessen a salgótarjáni Doráti Kamarzenekarral.

Tizenkilenc évesen – 1997-ben - orgonistaként szerepelt Kátai László Requiemjének ősbemutatóján.

Egyetemi tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, párhuzamosan Orgonaművész-tanár és Egyházzenész szakon. Egyetemi éveinek legmeghatározóbb személye, tanára és mestere, Lehotka Gábor volt, aki egyéni stílusában mindig támogatója és fejlesztője volt.
Ezen évek alatt több alkalommal vett részt David Titterington mesterkurzusán.

Az egyetem alatt és utána is rendszeres résztvevője volt szűkebb hazája Miskolc és környéke, Magyarország és a Kárpát-Medence zenei életének. Számtalan koncertet adott koncertorgonistaként, illetve meghívott vendég művészként. Rendszeres meghívásokat kap egyházi, állami ünnepek alkalmával az ország egész területéről, illetve határainkon túlról is, a Magyar Nagykövetségek felkérésére.

Napi munkájában zongoratanárként lehetősége van a tehetséges fiatalok felkarolására, a zenére érzékeny ifjúság nevelésére. Templomi kántorként pedig az embereket tudja megszólítani zenéjével, hangjával, és a templomi kórus vezetésével.

„Istennel és Hittel telve.”

„Átutazóban vagyunk a földön. Kapott tehetségünket arra használjuk, hogy minél több szeretetet és jót adjunk a világnak!” – Sztahura Ágnes

 

2006. Katolikus Rádió születésnapi felkérése

2006. Miskolci Operafesztivál keretében – Jótékonysági hangverseny 

2007. Miskolci Operafesztivál keretében – Jótékonysági hangverseny 

2008. Rádióinterjú – Szent István Rádió – Eger

2009.Szent Péter és Pál Plébánia – Miskolc

 

2010. TV Interjú – Hír TV - Budapest

2010. Szent Péter és Pál Plébánia Lemezbemutató – Miskolc

2010. Deszka templom – Miskolc

2010-től Lemezbemutató hangversenyek az ország területén

2011. Jézus Szíve Plébánia - Edelény

2011 Alsóvárosi Ferences Plébánia – Gyöngyös

2011 Havas Boldogasszony Plébánia (Krisztinaváros) – Budapest

2011. Bach-maraton – Balatonboglár

2011. A magyar főkonzulátus meghívás - Ukrajna

2011. Keresztelő Szent János Születése Plébánia - Vizsoly

2011 Keresztelő Szent János Plébánia – Zsámbék

 

2012. Karthagói Szent Júlia Plébánia – Ónod

2012 Alsóvárosi Ferences Plébánia – Gyöngyös

2012. Szentháromság Plébánia – Szikszó

2012. Szent István Plébánia – Miskolc

2012. Tihanyi Bencés Apátság – Tihany

2012. Keresztelő Szent János Plébánia – Szlovákia (Hárskút)

2012. Szent István Televízióban készített interjú - Eger

2012. Újévi hangverseny - Etyek

2013. Rádióinterjú – Eger

2013. Nagyboldogasszony Plébánia – Miskolc

2013. Koncertsorozat a határon át nyúló IPA projekt keretében – Fogadalmi Templom Szeged Dóm     

2014. Rádióriport – Mária Rádió – Budapest

2014 Szent Anna Plébánia - Encs

2014. Ortodox templom – Miskolc

2014. TV interjú – Miskolci Televízió

2014. Szent László Plébánia – Sárbogárd

2014. Nagyboldogasszony Plébánia – Miskolc

2014. Kisboldogasszony Plébánia – Miskolc

2014. Jezsuita Plébánia Plébánia – Miskolc

2014. Szent Bernát Ciszterci Plébánia - Eger

2014. Újévi hangverseny - Etyek

2015. Rádióriport – Mária Rádió – Budapest

2015. Bach hét keretében Ortodox templom - Miskolc

2015. Újévi hangverseny – Etyek

2015. Nagyboldogasszony Plébánia – Jászberény

2015. Szent Péter és Pál Plébánia - Fehérgyarmat

2015  Nagyboldogasszony Plébánia – Miskolc

2015. Református Templom – Miskolc-Tapolca

2015. Boldogasszony Kápolna – Pannonhalma

 

2016. Organ Hall -Moldova, Chisinau - Magyar Kultúra Napja - 2016.január 22.

2016. Kecskeméti Nagytemplom 2016.április 16.

2016. Szt.Márton Templom Szombathely - Szent Márton év - 2016.április 23.

2016. Bosnyák téri Paduai Szt.Antal templom - Budapest - 2016.április 24.

2016. Szent István templom - Miskolc - Ünnepi hangverseny - 2016.augusztus 20.

2016. Avas Déli Jezsuita Isteni Ige templom - Miskolc - Ünnepi hagnverseny - 2016.szeptember 22.

2016. Zagrabi Székesegyház - Zágráb - Adventi Hangverseny - 2016.december 4.